Steven Adler, a Ganzeszendrózesz volt dobosa.

Ő is a világ legveszélyesebb foglalkozását űzte, híres ember lett, aztán meg ez... 

Képre kattint.

Visszatért az ihletem. Vissza az előző századba. Valahogy ezeket élvezem mostanában a legjobban. Nem értem. Jó kis régi dalcsokor. Nincs bennük semmi közös. Bob Marley-tól eljutunk a Ramones-ig, a szeretettől eljutunk a rombolásig. Mondom én, hogy nincs bennük semmi közös, de akkor is ezeket hallgatom most. Jaja, és imádom, ha bármelyik megszólal egy filmben, teljesen hangulatzenék, tehát kép alá valók. Kicsit hosszabb, mint szokott, mert pl a Midnight Traint megint nem tudtam kihagyni:) A minőséggel meg néha van ez meg az, mert hát nem mindet buherálták újra. Kit érdekel.

We Can Be Heroes Mix

Tracklist:

Rég voltam már ilyen izgatott bármilyen Budapesten készülő dolog iránt...

Ez a Zoknilány mintha nem is ugyanabban a versenyben lenne a többi karaokekati Idol indulóval... 

Annyíííííra utálom, hogy minden számnak két percesnek kell lennie, de itt most még inkább zavaró. Egy nóta nem véletlenül 4 meg 5 meg 10 perces, építkezik fölfele fölfele fölfele, aztán megérkezünk (itt most eszembe jutnak a Másfél meg Colorstar radio verzsönök, brrr, a hideg is kiráz, értékelhetetlen). Szóval itt meg adásidő van, állnak sorba a mobiltelefonok, a hófehér pulóverek és a sok kicsi bifidusz efenzisz, így 2 perc alatt kell elérkezni valahonnan valahova, ráadásul úgy, hogy mindenki kívülről fújja ezt a számot, ami általában inkább hátrány, mint könnyítés.

De van ez:

Jesszumbaszki mennyien vannak. Nekem erre sztm vm oxigénpalackot kell vinnem...