Na meg van a legjobb felvétel tegnapról, lehet, hogy unalmas már, de leszarom:)

Hát persze, hogy egy soul esten az ÉN SZÁMOMat választja az, aki ért hozzá...

Ennek a Lee gyereknek drukkolok még nagyon, szomorúszemű szamuráj:

Jajj végre. Már elviselhetetlen. Ha oda kell mennem, akkor is inkább kerülőutakat választok, annyira faaajjj. Blaha. Úgyse lesz belőle semmi, majd jön Ráday Onokám Mihály

Ez a szám gyakorlatilag bárhol, bármikor készülhetett volna...

Hát ez. Én minden jóra számítottam, de ez... (Arról az egy héttel ezelőtti, A38-on fellépő, le se írom a nevét spanyol csipáról nem is írtam, mert egy betűt nem érdemelt, brr). De ez:)) Rock koncert fesztiválon bullshit, egy ekkora hely tökéletes. Akik ide jönnek, azok hardkór rajongók, a zenekar és a közönség között van kapcsolat (főleg, ha az énekes még olyan szavakat is hajlandó megtanulni magyarul, hogy TAPSOLJATOK), a füled cseng, mint a 6-os villamos (még, ha ez a hajó tragacs hangosítása is) és rakkenroll az egész. Ilyenkor igazán sajnálom azokat, akik nem szeretik a rock zenét, mert a Subways mindent megmutatott tegnap ebből az egészből, hogy mér jó léggitározni, hogy mér jó ugrándozni, hogy mér jó metálvillázni.

Az a kurvajó a Subwaysben, hogy análkül (harmadszor írom le rosszul, szóval így marad, bizonyítva Anal Girl mivoltomat), hogy megnéznék, elolvasnék, bemagolnék bármilyen szöveget, tudom az egészet kívülről, mert e költészet kb Captain Jack-i magasságokban honol. És mindemellett mégis olyanokról tudnak írni, hogy:

Thank God for Dracula,
He sucked the shit out of me,
Now I can leave my work for nights,
And leave my days for sleeping

Hát nem művész, vagy mi? Nem:)

3 részből állt nekem a koncert: 2 szám a pultnál léggitározva, a világ legmagasabb emberei közt, ámulva-bámulva, hogy a magyarok MEG-Ő-RÜL-TEK az első pillanattól.

Következő számok a kosarasokat megkerülve, a teljes örület mögött 1 sorral, teljesen szétugrálva a fejem, folyik rólam a víz. Oh Yeah. Aztán mondtam, hogy még ne jöjjön a kedvenc számom, de jött és G. behúzott a BE.

És jiháááá. Jéézusom. A legnagyobb meglepetés nem is az volt, hogy Budapest, you're fuckin craaaazy, we liiiike craaazy, hanem, hogy én már utálom az ilyen igazi rock-koncertes darálást, de ez nem ilyen Kispálos-Tankcsapdás "azért darálok, mert agresszor vagyok, azért darálok, hogy bántsak valakit" téma volt, hanem amellett, hogy tombolás volt, egyáltalán nem volt félelmetes, nem volt veszélyes. Sok kis mosolygós embert ugrált, visított összevissza, folyamatosan ment a beugrálás, de mindenkit azonnal felhúztak. Jó volt a lelkemnek. Meg a testemnek, ami elég régen sportolt már ennyit. És még a napi hőstett is meg volt, mert az egyik beugró kisgyerek feje éppen a cipőmön koppant bazi nagyot, sztm nem nagyon fogta fel, hogy a kis piros pöttyös gumi épp az életét mentette meg a gyilkos hajópadló ellenében. Egyedül a pikkelyes blúzos csaj nem tetszett az egészben, ilyen rohadt szúrós felsőben nem megyünk rock koncert közönségbe! Bárhova lökdöstem, állandóan az én karomat szúrkálta az a szadista póló:))

A végefelén Viljam csak 9.6-os krézí-faktort osztott ki nekünk, szóval el kellett érni a 10-est, ehhez persze nem kellett 1 perc se:). Tessék nézni. Itt az ember már azt csinált velünk, amit csak akart. A koncert feltehetően legviccesebb része az volt, amikor be akarta bizonyitani, hogy ő is 10 pontos fuckin crazy, ezért beugrott (fogtam, csúszott, mint egy angolna), elszörfözött a hajó hátsó pultjáig, ott felállt a pultra, kapott egy sört, a felét a népre öntötte a másik felében megfürdött, visszaugrott, majd visszaúszott a színpadra:)))

A zene az olyan egyszerű, mint a barlangrajz. Egyszerre vagy Nirvana, Beach Boys, Arctic Monkeys és Moog:) koncerten. Lement minden sláger, semmi nem hosszabb, mint 2 perc (kivéve, ha besül a gitár, ekkor volt egy kis tanácstalanság, de mondanom se kell, hogy a közönség, addig is igen jól elvolt).

Ja és még vm, megint bebizonyosodott, hogy a rakkenrollhoz baromira nem kell semmilyen tudatmódosító szer, ha jó vm, akkor jó vm, azt kész.

Szóval összességében 10/20, ezt hívják állatnak.

Van 5 intró, és mind kurvajó:) 

Azért kedves rajongók tessék vigyázni a 30 feletti nénikre is, nagyon rugdalózni nem kell:)

És ezt meg mintha én mondanám (Clusterről lopva):

Kooks, Wombats, Arctic Monkeys, Maximo Park, Kasabian, Hives, Kaiser Chiefs, Block Party, ezeket és még több ugyanilyet sorol fel a last.fm a Subways-hez hasonló zenekarokként. Na most nyilván nem szükséges részletezni, mennyivel kúlabb egy trió minden másnál, ami nem trió, azt meg pláne, hogy mennyivel kúlabb egy trió, ahol egy szőke csaj basszusozik, minden olyan triónál, ahol nem egy szőke csaj basszusozik. Én nem is nagyon tudtam soha megkülönböztetni egymástól ezeket a zenekarokat, amikhez állítólag hasonlít, talán az egyikben van néger, a másikban meg nincs alapokon, a zene egyedül az Arctic Monkeys-nál játszott szerepet; a Subways viszont nekem valahogy nagyon is pofátlanul, egyszerűen, stilizált gyökérséggel és túlspilázással tök jó. Itt nincsenek túlbonyolítva a dolgok (a 'Rock'n'Roll Queen'-nél primkóbb négysoros szöveget rég hallottam, és mégis jó), itt nincs nagyon semmi meglepetés, hogy akkor most hogy is megy tovább a téma (nyilván Am-ra vagy G-re, mire másra), itt igazából nincs 'meglepetés', ahogy mondjuk a többiben sem; de ahogy a többi nekem fáradt és lagymatag és kimódolt és mindenféle, a Subways-ben érzek energiát, valahogy úgy, ahogy mondjuk a The Kills-ben is vagy a Dead Weatherben, függetlenül attól, ezek most hasonlítanak-e egymásra vagy nem.

White Stripes hétvége teljesen...Ez egy dokufilm a WS kanadai turnéjáról, amin csak kisvárosokban- művházban, óvodában, nyugdíjasotthonban, kishajón, bowlingpályán - léptek fel. Nem is értem zenekarok mért vágynak másra, mért akarnak stadionozni.

És akkor ezennel hivatalosan is a világ legeslegufóbb szupersztár zenekara a White Stripes. A film:

Én ilyen koncerteket szeretnék: A zenekar a közönségből érkezik, világos van, az emberek közel üldögélnek (meg a fán:), szól a zene, bódottság.

A bazi nagy Stároknak üzenem (mert úgyis olvassák a blogomat), hogy ha nem viselkedsz celebként, ha az energiáid nagy része nem arra megy el, hogy szekuritit találj, és hogy minél több kordont állíts fel a nép és önmagad közé, akkor a nép sem fog soha bántani, nem fognak letámadni, nem akarnak majd tök felesleges ótogrammot. Jack White elismerten a világ egyik legnagyobb rockzenésze, mégis bárhova vetődnek el, simán bemegy egy bótba, és az emberek max annyira támadják csak le, hogy messziről integetnek neki...Épész. Meg White mondjuk az más tészta, ő annyira nyomorék, hogy minden mondatát feliratozni kell a filmen, annyira félénken, halkan beszél. A tesója kiabál is egyszer vele, hogy egy büdös szót nem érteni abból, amit dünnyög:))

És hát a koncertfelvételek, oh. Póporoppopó forever!

Update: Most látom elhozzák ezt a filmet a Titanicra.

Amiért a legjobb legjobb legjobb az az, hogy volt a tegnapi brutálpunk, aztán meg van ilyen. Kihajítanák minden énekversenyről, de egyszerűen ez nem erről szól. 

Zenés erre, zenés arra, de ég és föld.

Ez nézhetetlen:

Ez meg szuper (amúgy micsoda jó tréler ez, a legjobb képek a filmből, de mégse mond semmit a sztoriról, az ilyeneket szeretem)

Jeff Bridges albumot a boltokba most!!

Legjobb, legjobb, legjobb. 

Na ilyen vicces háttérképet se csináltam még. Az asztalból szoba lett. Tetszetős!:))

Illetve nem napi, hanem az Ultimate IDOL. 8 évad kellett hozzá, de tavaly megtalálták a gyereket, aki már kész volt, abban a pillanatban, amikor a meghallgatásra ment. Találtam most egy torrentet, ami Adam Lambert összes Idolos fellépését tartalmazza, és hát nagyon kemény egybe megnézni. 2 órán keresztül feláll az embernek mindene. Pedig teátrális, kitalált, kamerába nézős, emósnak kinéző, de mégis működik.

Persze a sztorihoz tartozik, hogy nem nyert a végén, mert volt egy teljesen lényegtelen, mosolygós szomszédfiú, annak kellett nyernie. De akkor már mindegy volt, addigra Lambert már 5-6 tökéletes fellépést pordukált, és, aki életében látott már koncertet, tudta, hogy bazi nagy sztár lesz. A debüt albumból már el is adott csilliómillió darabot.

Nekem a country-week (muhahahaha) volt a nagyon nagy kedvencem, ezt elég sokan utálták, mert totál beteg. Vm olyan volt a zsüriszöveg, hogy Nashville-ben az emberek most dobálják ki a tévéjüket az ablakon.:))

És a végefelé ez lett az, amitől mindenki taccsra vágódott. A zsűri tagjai például láthatóan megbolondultak, Paula Abdul szeméből pl eltűnt az alkohol, kitisztult a feje, megfútta a rakkenroll...:)

Már megint Worluk:

Van még valami, amit a – kétségkívül létező – adókedvezményekkel támogatott multik tudnak, és a körbenyalogatott kkv-k nem: bejelentik a dolgozóikat, adót fizetnek utánuk, és nem trükköznek minimálbérrel meg zsebbe adott plusszal. A kizsákmányolás legsúlyosabb esetei nem a multiknál, hanem a magyar kisvállalkozóknál esnek meg, mert ahol nincs is munkaviszony, ott nincs semmiféle védelem. A kkv-k is fel tudnak venni képzetlen munkaerőt, de szinte kizárólag feketén. 

Ez mekkora volt:))) Look out! Szupernagyi! 

Ez hatalmas:) Egyszerre küldeni fikát a szövegre és örülni a dallamnak azért az nem semmi. 

Steven Adler, a Ganzeszendrózesz volt dobosa.

Ő is a világ legveszélyesebb foglalkozását űzte, híres ember lett, aztán meg ez... 

Képre kattint.

Visszatért az ihletem. Vissza az előző századba. Valahogy ezeket élvezem mostanában a legjobban. Nem értem. Jó kis régi dalcsokor. Nincs bennük semmi közös. Bob Marley-tól eljutunk a Ramones-ig, a szeretettől eljutunk a rombolásig. Mondom én, hogy nincs bennük semmi közös, de akkor is ezeket hallgatom most. Jaja, és imádom, ha bármelyik megszólal egy filmben, teljesen hangulatzenék, tehát kép alá valók. Kicsit hosszabb, mint szokott, mert pl a Midnight Traint megint nem tudtam kihagyni:) A minőséggel meg néha van ez meg az, mert hát nem mindet buherálták újra. Kit érdekel.

We Can Be Heroes Mix

Tracklist:

Rég voltam már ilyen izgatott bármilyen Budapesten készülő dolog iránt...

Ez a Zoknilány mintha nem is ugyanabban a versenyben lenne a többi karaokekati Idol indulóval... 

Annyíííííra utálom, hogy minden számnak két percesnek kell lennie, de itt most még inkább zavaró. Egy nóta nem véletlenül 4 meg 5 meg 10 perces, építkezik fölfele fölfele fölfele, aztán megérkezünk (itt most eszembe jutnak a Másfél meg Colorstar radio verzsönök, brrr, a hideg is kiráz, értékelhetetlen). Szóval itt meg adásidő van, állnak sorba a mobiltelefonok, a hófehér pulóverek és a sok kicsi bifidusz efenzisz, így 2 perc alatt kell elérkezni valahonnan valahova, ráadásul úgy, hogy mindenki kívülről fújja ezt a számot, ami általában inkább hátrány, mint könnyítés.

De van ez: