Beszélgettünk róla, hogy kellene egy plakát Budapestről a melóba, mert nagyon ronda az egyik fal. Megtaláltam!:)

Szeretném ezt a cikket hirdetni, mert épp azt mondja, amit egy ideje én is gondolok, csak én nem tudom ilyen okosan, szépen elmondani. BUDAPESTEN ÉLNI JÓ. 

Elnézést kérünk, hogy a közös nemzeti felelősségvállalás pillanataiban/itt az orbáni diktatúra árnyékában az életmódcikkek bulvármocsarába ereszkedünk,de az a helyzet, hogy egyébként 2010 májusában Budapesten élni jó.

Mi több, napsütés ide, záporok oda: társasági életet élni jó. A kocsmáról kocsmára kavargás, programszervezés és részvétel szerkezete olyan szinten megváltozott az utóbbi években, hogy az akár némi politikai optimizmusra is okot adhat.

Bizonyítékként meg felhoznám azt a fejben felmérést, amit a turisták körében végzek mindennap. Imádják Budapestet. Egy dolog van, amire mindegyik panaszkodik, és az a BKV...Drága, értelmetlen, 20. századi, ócska. 

Én ennél nagyobb szörnyűséget régen láttam (talán tényleg rég láttam már barátokköztet). Először várakoztam, aztán feszengtem, aztán röhögtem, aztán undorodtam, aztán tekertem, aztán deleteltem. brrr. És akárhogy próbálják menteni mindenhol, Hámori Gabi is szörnyűséges (az író annyira vágta Hungarit, hogy sikerült a karakterét Kriskának elneveznie).

Egy pozitívum van benne, hogy Budapest baromi jól néz ki a filmben, (de persze, ahogy megjelenik egy magyar az vagy rögtön bolond, vagy ordít, vagy szerb, vagy görkorcsolyázik)

Szóval ezt nem azért rakom ide, hogy reklámozzam, sőőőőt. 

És a nap idézete is: Budapesten kívül nem létezik semmi.

Ez de finom, cuki, bódogságos koncert volt, ah...

Kb háromnegyedház, szegény ülősök drágább jegyért gyakorlatilag a Marczibányi térről nézhették a műsort.

Az elején megijedtem, mert Skye nem szólalt meg vagy 3 számon keresztül. Hakniszag. Sika kasza léc. Aztán mivel a közönség láthatóan nagyon lelkes volt (meg magas! ennyi magas embert egy helyen régen láttam már), Skye-ra is átragadt a lelkesedés, egyre többet dumált a számok között, egyre viccesebbeket mondott, egyre többet nevetett, vigyorgott, vihogott, hahotázott. A végén volt egy egyszálgitáros szám, amikor vk nevetett egyet a közönség soraiból, erre meg a csaj annyira elkezdett kuncogni, hogy le kellett állnia a számmal, újra kellett kezdenie. Vk ezeket bénázásnak éli meg, én ezt sosem értettem, nekem mindig ezek a legjobb, legemberibb részek egy koncertben.

A haj nagyon kemény (egy továbbfejlesztett -vagy növesztett grészdzsonsz frizura), a ruha meg tollas, báli, sajátkezűleg készített (ezt a kijelentést egyöntetűen kiröhögte a közönség, de utána mivel lelkesen állította, hogy ő csinálta rengeteg tollból, kénytelenek voltunk elhinni).

A zenekar kicsit felemás, volt egy dobos, aki úgy ütötte a bőrt, hogy szerelem első látásra, a gitáros a csillingelő dolgokban nagyon fasza volt, de néha rájött a ricsi szambora, ezt nem értettem, és kapnak egy fszkrbcsot, hogy otthon hagyták a billentőst, igen sok dolga lett volna, és a play gombot nem szeretem annyira helyette.

A hangosításhoz nem értek (csak azt hallom, ha nem hallom), L. azt mondta az első szám horror volt, aztán egyre jobb lett.

Tökéletes szett, nagyon jól felépítve, kis csel, hogy gyakorlatilag a közepén bemondta, hogy utolsó szám, innen meg ugyebár tudjuk, hogy akkor még egy visszatérés 2-3 számmal, aztán annyi. Ehhez képest innentől kezdve lement még vagy 8 szám, kívánságteljesítés, táncolás, szvingelés, hullámzás, bódottság.

Volt eldobálva néhány Morcheeba szám: Otherwise, The Sea (éneklés, jee) és a tibibácsi kívánságot teljesít:

Az előző lemezről volt minden fontos, minden kicsit megbuherálva (Love Show, Complain, Wrong, Solitary), Jamaica aranyos volt (ez a videó elég sok mindent visszaad), és volt Feel Good Inc. És jöttek az új számok, jobbnál jobbak (már most jobban szeretem ezt a lemezt, mint az elsőt), a Monsters vm nagyon durva pszichedelikus izébe ment át, az Exhale a végén meg ütött und vágott (igen, mi magyarok is ilyen kurva hamisak vagyunk...)

A magyar közönségtől letettem a hajamat, egyrészt belehajszolták/tuk Skye-t, hogy élvezze a koncertet, majd a vége felé arra a kérdésre, hogy egy új számot (tökúj, a lemezt sztm még nem sokan hallották) vagy egy régi Morcheeba-t akarunk-e, kézfeltartással és elsöprő többséggel, megszavaztuk az újat. Ezt a néni azzal hálalta meg, hogy eljátszotta egy szál gitáron a kedvencemet. 

Szóval csirsz, igen jólesett.

A beszámoló fogalmát meg ezennel asszem kimerítettem:)