Napizene 634.

2011.01.30. 12:40

Meg kell venni azt a buszjegyet, ez gyönyör. 

Napi SNL

2011.01.30. 11:46

Berg-ek egymás közt:

Zuckerberg, Eisenberg, Samberg.

Szerző: kezike

Szólj hozzá!

Címkék: snl

Napi koncert

2011.01.30. 11:27

Szóval, tehát a Joanna Newsom koncert:

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy egyáltalán elinduljak, mert ez volt életem első olyan koncertje, amire kizárólag a hype miatt mentem el, a lemezeit inkább utálom, mint kedvelem. A MÜPA-ba, ha belépek még ennyi idő után is mindig történik velem valami, egyszerűen szeretem azt a helyet, főleg, ha olyan koncertet szerveznek oda, ami odavaló, so köszönöm szépen Alanis Morissette-et többé nem kérek. Első sor, ahogy akartam, a fölös jegyet persze senki nem vette meg, mert az emberek paráznak az első sortól, csak azt tudnám miért. Órákig tudnék beszélni nekik arról, hogy milyen érzés gyakorlatilag a zenekarban ülni, látni minden akkordot, minden pattanást, a zenét először a színpadról hallani, aztán a hangosításból, hallani minden sercegést, recsegést, púzást, közelről megnézni egy ilyen művészi teljesítményt, mint ez a hárfa. Órákig tudnék beszélni, de inkább aszondom, kibebakúvajó!

A zenekar egy bazi nagy hárfa, gitár(ok, és testvérei), brácsa, hegedű, trombone (az mi is magyarul? na megnéztem: harsona) és dob. Az elején pont azon gondolkodtam, hogy na ezek se repülnek ryanair-el, mert ezt a bazi nagy hangszert tuti nem tudják azon szállítani, amikor is kiderült, hogy a hárfát minden esetben a helyszín adja, és a kislány most épp nagyon boldog, mert vm szuper járgányt kapott. Elnézve az eddigi koncerthelyszíneket, el is tudom képzelni, hogy most mért volt boldog. Na itt lettem először büszke, aztán meg természetesen az egész MÜPA-ra. Az egy dolog, hogy a zenekar láthatóan szerette a közeget, de rengeteg külföldi is volt a nézőtéren, én az előtérben például egyáltalán nem hallottam magyar szót (tudom, hogy voltak magyarok, de én pont valahogy nem hallottam őket.) Ha valakinek nem tűnt volna fel mennyi küffődi van, annak beterjeszteném az egyes számú bizonyítékot: a taps sosem ment át vastapsba, pedig hatalmas ünneplés volt (mint tudjuk, a vastaps egy kizárólag szovjet-magyar komenista csökevény). A kettes számú bizonyíték pedig a standing ovation a végén. Életemben nem láttam még felállva tapsoló embereket Mao-n, érdekes...

Pont a zenéről - amiről annyit pofázok feleslegesen általában - arról nem tudok írni, mert nem tudtam még megfejteni, hogy mitől ütött ekkorát. Minden szám mikor elkezdődött azt mondtam magamban, hogy na ezt is ismerem, ezt is utálom, erre 20 mp-el később már állt minden szőrszálam. Télleg nemtom mér. Majd a faszfej Quart megmondja.

Ui: Hoppárézimi, bulvárból gyenge vagyok, Andy Samberg, jó kis páros:

Note To Self: Mindig mindenre el kell menni!

Napi erdemény

2011.01.29. 23:00

 

Hát nem hogy menekülés nem lett belőle, de az összes szőrszálam álldogált 2 órán keresztül. Szavatlan vagyok, szóval majd holnap elmondom.

 

Napi vajónmí

2011.01.29. 15:53

 

Vajónmíkor fogok elmenekülni a mai Joanna Newsom koncertről? A 14. percre tippelek.

 

Napi koncert

2011.01.29. 12:06

Nagyon bejött ez a csendesülős koncert, de valahogy pont fordítva, mint a közönség nagy részének. Úgy tűnik teljesen más elképzeléseim vannak a Péterfy Bory és a Love Band-ről, mint az igazi rajongók többségének. Mert:

- Ezek az ülőskoncertes lassú számok a kedvenceim.

- Sosem gondolom őket tánczenekarnak.

- Vaslapáttal ütném fejbe azt, aki bekiabálja, hogy "na most már játszál vm bulisat, ne ilyen szájenszfiksönöset!"

- Felőlem Borbálát ki is lehetne venni a képletből, se a hangja, se az előadásmódja nem érdekel.

- 10 percekre el tudok veszni a bazzgitáros metálistenben és a gitáros ryangoslingban.

- Feltolnám az akusztik gitárt, lehúznám a doktorbubót.

- Simán el vagyok Vámpír és Labamba nélkül.

- Katapult és Csobogás viszont kötelező elem.

- A Téged nem-et már sose hallgatom eredetiben, csak a lassított verzióban.

A végeredmény az, hogy öreg vagyok, vagy csak más dolgokat hallok? Nemtom.

Napizene 633.

2011.01.29. 11:55

Igazi óckúl kurvajóság! 

Napi tény

2011.01.29. 10:58

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Napi száni

2011.01.28. 18:52

Na ennél szánalmassabb dolog asszem nincs is:

Lezárult a szavazás a Facebook Faithless Hungary oldalán, ahol  a rajongók öt előadó közül választhatták ki, hogy kit látnának és hallanának a legszívesebben a Faithless előtt  március 21-én a Papp László Budapest Sportarénában. 

A progresszív house zenét játszó Sterbinszky a kezdetektől fogva óriási rajongótábort tudott mozgósítani, toronymagasan vezette a mezőnyt, így amikor január 20-án éjfélkor a szavazás lezárult, eldőlt: március 21-én ő pezsdíti fel a hangulatot a Faithless előtt. 

 

Napizene 632.

2011.01.28. 13:48

Röhögnöm kell, amikor a menők (aka vének) a magyarul beszélő Sexepilt sírják vissza. Sztm ez volt a jóság: 

Ez meg a szépség.

Elő is veszem ezt a lemezt valahonnan...

Napi film

2011.01.28. 11:47

Ez akár még egy nagyon jó film is lehetett volna, mert egész érdekes dolgokról beszélgetnek benne, mégpedig hogy vajon a másolat mindig gyengébb minőség-e, mint az eredeti, vagy hogy mitől menő dolog a Louvre-ban a Mona Lisa, és miért nem az egy hűtőmágnesen. A választ nem tudjuk meg, és alapvetően én sem tudom, mert tényleg semmit nem érzek, ha egy eredeti Monet előtt állok, néha meg háttérképként feldobja a hangulatomat, ráadásul pl zenében egy feldolgozás néha jobb tud lenni, mint az eredeti.

Szóval akár nagyon jó is lehetett volna ez az egész, de sajnos nem lett az, mert az egyik főszereplőt Juliette Binoche anyukájából és apukájából szalajtották a másikat meg a Barátok köztből. Én nem is tudom mikor láttam ilyen egyértelműen rossz alakítást, mint amit ez a pasi nyújt, emiatt meg La B. erőlködhet összevissza, az csak falra hányt borsó. Úúú de le akartam már írni egyszer, hogy falra hányt borsó, hát még 2x. Szóval egy kétszereplős beszélgetős filmben ha az egyik beszélő fej egy zombi, akkor nem működik az egész.

Azért ami jóság, hogy az alap probléma tényleg érdekel és ehhez jön még Toscana háttérnek, meg nyelvparádé nekem. Hölgyeim és urrraim így kell pl 3 perc alatt 3 nyelvet lenyomni 1 színésznek:

A "húzd ki a fiókot, te idióta" franciául egyszerűen gyönyörű:)) De az is nagyon teccik 2.20-nál, hogy Vá ó dö mogyoró...Valaki adjon egy francia tanárt, most!

Napi találkozás

2011.01.28. 10:12

OMFG! Nagy elmék, ha találkoznak! Csudálatos. Menjetek szobára.

Napizene 631.

2011.01.27. 13:29

Most egy olyan helyen szeretnék lenni, ahol egész nap ilyen zene szól 

Napi emlék

2011.01.27. 12:31

Asszem ha egy emléket kellene választanom az életemből, akkor ez lenne az:

 

Németh Juci (ex-Anima Sound System, Nemjuci)

 

A Kopaszi-gátra sosem találtam oda egyedül, állandóan máshová képzeltem, mint ahol volt. De mentem. Eleinte az Animával. Egyik legemlékezetesebb pillanatom 2001-2002 körül volt, amikor áradt a Duna és a meghirdetett aug. 20-i koncertünk mégsem maradt el annak ellenére, hogy benne állt a vízben a West-Balkán. Mikor odaértünk a koncertre, láttuk, hogy úszik a színpad a Dunán, az odarekedt vízen, körülöttünk pedig égő mécsesek lebegtek mindenhol. Azt gondolták a szervezők, hogy ez így emlékezetes és megvalósítható lesz. Mindkettő volt. Első gondolatomat természetesen a víziszonyom alakította, rettegtem, hogy ugrálnom kell egy hordókon álló színpadon. Aztán hogy hogyan kerültünk a színpadra, már nem emlékszem, de biztos, hogy nem úsztunk be... az megmaradt volna! Talán vállon vittek be... A koncert végére az emberek megőrültek a ritka pillanattól, a látványtól, így begyalogoltak a vízbe, a színpad köré, és ott táncoltak mellettünk csuromvizesen. 

Napi Idol

2011.01.27. 12:22

Egy 1 óra 20 perces American Idol-ban 9(!!!)db reklámszünet van. Megszámoltam. Kész.

És végre megjöttek a bolondok: A katona, akinek az APJA NEM HIPPI, és a szexi, aki megfordul és úgy marad.

Szerző: kezike

Szólj hozzá!

Címkék: idol

Napi alvás

2011.01.27. 10:11

 

Az utóbbi hetekben heves röhögőgörcs jön rám álmomban, bazi nehéz visszaaludni a felébredés után, de azért nagyon mókás, szeressük!

 

Napizene 630.

2011.01.26. 18:07

Szavatlan. 

Napi Apu

2011.01.26. 16:15

Nem elég, hogy ő a legszebb, legjobb, legokosabb, de ezzel a mondatával végképp levesz a lábamról:

Nem hihetsz ma már el szinte semmit. Sőt. Nekem se higgyetek. Addig semmiképpen sem, amíg nem gondolkoztok el rajta. Járjatok utána. Informálódjatok. Vitatkozzatok. Érveljetek. 

Hosszú, de megéri

Szerző: kezike

Szólj hozzá!

Címkék: palotai

Napi szintipop

2011.01.26. 12:05

Muhahahahaha!!!

 

Napi fiúk

2011.01.26. 11:58

Fura fiúk éve van. Lávit!

 

 

 

 

 

 

 

 

Napi exit

2011.01.25. 16:32

 

Az Exit-en is Portishead. Akkor hát ezek tényleg elkezdtek koncertezni. Igazibúl! 

 

Napi oszkár

2011.01.25. 16:21

 

Tizenkét Oscarra jelölték A király beszédét

Kellemes film ez, de azért hol van a karlevágóstól, a fácséstól és a hattyústól!? Még a boxeros és a kóborlós is érdekesebb.

És hova tűnt Ryan Gosling????

 

Napizene 629.

2011.01.25. 12:50

Na ez is úgy döntött, hogy kéne már egy kis siker. Hallode hallode mennyire más típusú zenére lett ez írva eredetileg. Én meghallgatnám vm akusztik verzsönben.

Szerző: kezike

Szólj hozzá!

Címkék: ayo napizene

Napi tánc

2011.01.24. 23:21

Az öreg megőrül:

Eléggé bejövős ez a film

Mondjuk volt honnan ihletet meríteni, itt kb mindenki őrült, a legkeményebb a végén a közönségbe talpast ugró hüjegyerek...

Napizene 628.

2011.01.24. 09:56

A tökéletes mash up 

süti beállítások módosítása