Így érzem ma magam, bár fizikailag képtelen lennék most erre. De akkor is.

Budapest, Oktogon, tömeg. Idős, hajlott nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön. 

Fülkarikás, tetovált, orrpiercinges srác áll a zebránál. Vörös haj, kakastaréj, kihívó tekintet, láthatóan bármikor kész verekedni. Punk, ha volnának még ilyen kategóriák.

Együtt érnek a zebrához. A néni elképesztő lassúsággal kezd átbotorkálni az úttesten. A járókelők kikerülik, legfeljebb mandinerből nézik kínlódását. De ekkor a kakastaréjos mellette terem, udvariasan elkéri a kézikocsit, egyik kezével húzni kezdi, amíg másik karját kapaszkodóul kínálja fel. Az egész utca őket nézi. Még épp időben átérnek.

A néni hálálkodik a punknak, a punk pedig e szavakkal hárítja nevetve:

„Semmiség, tessék csak hagyni a gecibe.” 

A filmekbe a nők mér mosolyognak mindig az orgazmus pillanatában?

Himnusz lesz.