Ez egy nagy igazság Nicolas Cage-ről, a világ legszörnyűbb színészéről:

Palya Beának nincs hangja pont

Na mégsem tegnap volt az utolsó Quimby, mert az óbudai teljesítményre adok nekik 57%-ot.

Irgalmatlan mennyiségű ember, mindenféle korosztályokból. A Quimby lett Péterfy Bori mellett a nagy-nagy megoldatlan rejtély miszerint: hogy lehet a tehetségnek ekkora felvevő piaca egy ilyen híresen ízléstelen országban? Nem értjük. Ez van.

Szóval rengeteg ember, a szervezőknek meg kimaradt az elmúlt két év, nem vették észre, hogy a Bimbi már nem fér el a sarokban, az igazi Fő térre kellene tenni, csak hát ugyebár, akkor nagyobbat szólna, több nyugger telefonozna be a környező (drága, drága, szeretett) paneljaimból.

Én találtam egy jó helyet, félig még láttam is (Tííbort igen, a Csirkefejűt nem, szóval tiszta haszon), és megígértem magamnak, hogy nem fogok fikázni. De jött egy olyan ótvarfos 45 perc, hogy nem hittem el. Ha nem lettem volna beszorulva, simán hazamenekültem volna. A Kilégzés utáni, "mi nem csinálunk nagylemezt" korszak számai olyan felháborítóan rosszak, hogy azt nem tudom jelzőkkel kifejezni. A Cuba Lunatica és a Haverom a JJ Cale még viccnek is rossz (egyébként az, hogy JJ Cale-t hallgatnak mindent elárul a kiferdült ízlésükről, pont JJC-sek az új számok, és ez hogy lehetne pozitív?!). Most hogy újrahallgatom egyértelmű, hogy a refrének hiányoznak nagyon, meg Líviuszra küldeném rá a Vascsövest, hogy intézze már el, hogy ne ordítozzon.) Valszeg a Petőfin, vagy valahol nyomhatják ezeket (az Ajjajjajjajajajjt, tudom, hogy nyomták), mert fiatalok, öregek mind kívülről tudják ezeket a számokat. Mindegyik ilyen kibaszott zorán keringős, utazós borzalom. Egyedül a Nice Day a kivétel, de az nem is ebben a részben szerepelt, és még régen viccnek lett kitalálva. Tííbor ezekben a számokban alig énekel, ha énekel, akkor abba a %+!§"+!+' hangosbemondóba, aminek egy plusz funkciója van, ez pedig a szirénázás, jézusom. Pontosan (megnéztem) 43 percet kellett várni az első Ékszerelmére számra, ez is a Hajó volt, ami sztm a legeslegrosszabb szám a lemezről, nem csoda, hogy a nagy korszakban a lemez 11 számából 10-et minden koncerten eljátszottak, kivéve ezt. De. Az Ékszerelmére legrosszabb száma is simán elfeledtette az előző 43 percet. Főleg, hogy elég szépen megbuherálták már azóta a Hajót.

Nem a zenekar teljesítményével volt a gond, hanem a szerelmi kapcsolattal köztem és köztük. Egyszerűen mintha elcsúsztak volna egymás mellett az ízléseink. Minden, amit a Kilégzés után (és néha közben) csináltak, az számomra hallgathatatlan. Mintha vissza akarnának kanyarodni az umcaccás kezdetekhez, ami már akkor se volt jó semmire. A Bimbi a nagyon kezdetekben a berévülős, őrült számokkal (Crazy Train) kezdett kitűnni, azok a báros lószarok gyengék voltak akkor is. Később a Diligramm lett az előszoba, az Ékszerelmére a tökélet, a Káosz Amigos a káoszőrület. A Kilégzés már felemás volt, mert lettek ezek az Szerpentin-szerű szörnyűségek, közbe meg teljes beborulások, amiket imádok.

Szóval szomorkodtam ezeken az új dolgokon, közbe olyan dolgok is idegesítettek, hogy én kb 1 éve láttam utoljára a Bimbit, de Livius még mindig ugyanazokkal az átkötő szövegekkel "szórakoztat" mindenkit, mint, amikor otthagytam őket. Ez gáz, nagyon gáz. Ezt már akkor is utáltam, amikor követő üzemmódban voltam kvimbista (egyik nap Szentendrén voltunk, a másik nap valahol Balatonon, a 3. nap vm bp-i koncerten). Mindig sokkal szimpatikusabb volt nekem a Kispálnak az a fajta hozzáállása, hogy ha valaki bekurjantott egy számot a nézőtérről, akkor azt simán eljátszották (max. elrontották:). Bimbiék ezzel szemben Zenészek voltak, vannak, lesznek, ők nem szórakoznak összevissza, ezért a spontaneitás mindig is eléggé hiányzott a koncertekről.

Szóval brühühü, nyenyenye, de akkor egyszercsak, a Hajó után elkezdtek jönni a jobbnál jobb számok (bár a Diligramm még így is teljesen el lett felejtve). A Káosz Amigos hardcore verziója agyonvág (ennek is mennyire rossz a Lármagyűjtögetős verziója, élőben meg úgy szól, hogy leszakad a fejem). A Magam adom, Libidó, Don Quijote hármasba rendesen belebőgtem. Innentől már szerencsére semmi újjal nem cseszegettek, hanem jött még Halleluja sőt még Bordély Boogie is, amit majdnem végig bírtam, de nem (azt se gondoltam, hogy addig bírom, ameddig).

Lehet, hogy ez csak beledumálás, de az eleje Líviusz volt a vége meg Tííbor, és ez a nem mindegy. Itt van Mao legszebb hangú férfiúja és nem hajlandó énekelni, csak a régi számokban. Vagy teljesen hátrahúzódik gitározni, vagy ordítozik a hangosbemondóba és a szirénát nyomja. Nem értem mért van ez. Csirkét meg hátraküldték kapirgálni, mert nem hogy nem énekel, de még hülyeségeket sem beszél a mikrofonba.

Legyen vörös nem volt, mert az minek, pedig mellettem két fiú masszívan ordítozta...

Tudom, hogy a koncert beszámoló akkor a legbutább, ha az alapján döntünk, hogy voltak-e a kedvenc számaink, vagy nem, de azt gondolom, hogy itt nem az én kedvenc számaimról van szó, hanem két fajta zene szembenállásáról. A koncert első és második fele mintha két totál más bandától szólt volna, és nálam mindenképpen a 2. rész a nyerő. Sajnos, ami lehangoló, hogy én a Bimbi középső korszakát istenítem, amikor Tííbor nem nagyon volt magánál, szóval akárhogy szertnék valami olyasmit, vagy elfogadom ezt a középszert, vagy meg kell neki halnia...Azé ne haljon meg, szeretem.

Mindent összevetve azt hiszem nem adom fel, találkozunk 8.45-kor a Belvárosi Fesztiválon, mert az első háromnegyed óra nem érdekel. Uff most látom, hogy Kovács Kati, Sumo, Kispál, Quimby, meg miminden lesz még ott, szóval akkor nem mondok időpontot, ott találkozunk. Viszont, mondjuk együtt: Mocsok sokan leszünk, hejj!