Na erre a lemezre kattantam nagyon vissza az utóbbi napokban, pedig eddig ezt tartottam az egyik leggyengébb PJ Harvey albumnak.

Sosem értettem azt, hogy van egy zenekar vagy egy előadó, és 10-20 éven keresztül ugyanolyan típusú zenét csinál. A zenekarok nagy többsége így működik. Ha egyszer gitározni kezdtek, akkor 20 év múlva is gitározni fognak, ha egyszer lassú zenét kezdtek nyomni, akkor 20 év múlva is lassúzni fognak. És mondom, én ezt nem értem, mert mezei zenehallgatóként én sokféle zenét hallgatok, egyik héten gitározok, másik héten meg prüntyikézek. Nekik ez mér nem igényük? A legkedvencebb zenekaraimról is beszélek, mert mily szép volna, ha a Pearl Jam egyszer csak kiadna egy hiphop albumot, José Gonzalez elkezdene elektrot tolni, vagy Rózsika lenyomna néhány trashmetál számot...Én érdeklődve figyelném...

Na ez onnan jutott eszembe, hogy PJ Harvey pont nem olyan, mint a többi. Minden albuma teljesen más, egyszer zongorásos, egyszer beborult, egyszer gyönyörű-réten sétálós, egyszer meg, mint ebben az esetben, agyeldobós gitározós. Szóval akkor rajt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.