Együtt:
Aki csak ismer minket, jó tudja azt,
Nekünk a horgászás a hobbink.
Alkony és napfelkelte, nyár, ősz, tavasz,
Minket a stégen talál kint.
 János: 
Csitt csak most maradj csendben,
Nézd, az úszó hogy mozog.
Korán reggel kukacokat szedtem,
 Márta:
Pontyot fog ma ez a kis horog.
 János:
Hallgass már! 
Csitt, az ég szerelmére!
Rég nem volt már ilyen jó kapás.
Halászlé lesz, meglásd ma ebédre,

Márta:
Vagy, ha nem, hát majd valami más.
 Énnékem túlságosan csendes a stég,
Szótlanul telnek el az órák.
Ilyenkor mit tehet egy ilyen feleség?
 János:
Szórj be egy kis főtt kukoricát!

 Márta:
Hallgass már! 
Csitt csak most maradj csendben,
Most az én úszóm remeg.
Kifogom a loch-ness-i szörnyet.

János:
Ha-ha-ha
Szerintem egy méretes keszeg.
 Márta:
Hallgass már! 
Csitt, az ég szerelmére!
Rég nem volt már ilyen jó kapás.
Rántott szörnyet sütök ma ebédre,
 János:
Vagy ha nem hát majd valami mást.
 Együtt:
20 éve múlt még csak, hogy veled vagyok.
Volt részünk bőven jóban, halban.
 Márta:
Csak az a bánatom, hogy sokat hallgatok.
Sosem beszéltem ki magam.
 János:
Hallgass már!
Csitt, csak most maradj csendben
Figyeld ezt az őrült rángatást!
Fárasztasz a szövegeddel engem,
Még el szalaszom ezt a jó fogást.
 Márta:
Emlékszem rég te másként beszéltél
Én voltam az igazi nagy fogás
Hogy is mondtad, amikor megkértél?
 János:
Csak te kellesz
 Márta:
Ugye?
 János:
Vagy valaki más!