Napi pilot

2010.09.25. 08:23

Ez a pilótaszezon annyira ótvarra sikeredett, hogy hatványozottan érvényes lett, amit néhány hónapja a fináléknál mondtam, hogy a sorozatozás össznépi buli lett, ezáltal pedig nagyon gyenge minőségű dolgok születnek. Alá kell menni Kovách Mari néninek is, tehát igazi kiszámítható gagyiságok születnek, innentől kezdve pedig asszem nem lehet büszke magára az, aki sorozatozik. 

Röpködnek a nagy nevek kreátor meg színész fronton is az összes pilotban, de egy icipici élvezet sincs az egészben. A pozitívum az, hogy annyira egyértelműen szar volt mindegyik, hogy összesen 2 órát sem töltöttem el a megcsekkolással, mert 15 percnél mindegyik kiverte a biztosítékot, és lomtárra lett ítélve.

Na, hogy legyen közhely is, a kivétel erősíti a szabályt, ezért a végén találtam egy meglepetést, amit meg sem akartam nézni, mert a marketingosok az új Dallasnak állították be a promókban. Ehhez képest annyi köze van a Dallashoz, hogy kétszer elhangzott benne az olaj szó, amúgy meg egy teljesen FNL-esen megcsinált dráma. Egyrészt a főszereplő egy Kyle Chandler 2.0, aztán benne van Tyra, ezen kívül délimucsán játszódik és olyan zenék vannak benne, hogy összefostam a bokám (2 Mumford, 1 Antlers, 1 José, plusz apró). Mindennek a tetejébe még összerittyentettek egy olyan cliffhangert is, hogy igazán meglepődtem, felszaladt a szemöldököm na. Nálam ilyen a jó befejezés, nem kell feltétlenül, hogy ufók érkezzenek, vagy fejbelőjenek valakit...

A címe Lone Star, és most olvasom, hogy botrányosan szar nézettséggel nyitott, így azon gondolkodnak a mindenható televíziónál, hogy a 2. részt leadják e. Szóval akkor ennek is sanyi. Na ennyire értek én ehhez az egészhez...

 

Szerző: kezike

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat lone star